Hogyan teljesedhet ki gyerekünk tehetsége?

Oktatás
Logiscool
2021. jún. 22.

Minden szülő szeretné úgy gondolni, hogy az ő gyereke kifejezetten tehetséges valamiben, legyen az zene, sport, matek, sakk, vagy bármi más. De mit is jelent ez a szó, hogy "tehetség"? És mitől lehet valaki tehetséges egy olyan absztrakt területen, mint a logika és a matematika, és mit tehetünk szülőként, hogy ennek a tehetségnek a csírája szárba is szökkenjen?

A hétköznapi nyelvben általában azt hívjuk tehetségnek, ha valaki jól teljesít egy területen, például jól focizik vagy ha sikeres a sakk-klubban. A pszichológusok szerint azonban a tehetség egy ennél jóval összetettebb dolog. A híres magyar-amerikai pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály szerint az egyéni, velünk született jellegzetességeink (olyan tulajdonságok, melyekben jók vagyunk) csak egy részét jelentik annak, hogy egy adott korszakban és kultúrában mit gondolnak tehetségnek vagy kit neveznek tehetségesnek.

Csíkszentmihályi azt is leírja, hogy a tehetség egy fejlődési fogalom, nem pedig egy abszolút érték, ami vagy megvan az emberben, vagy nincs. A tehetség egy lehetőség, aminek ki is kell virágoznia, ehhez pedig idő kell, erőfeszítés, és egy olyan társadalmi közeg, ami értékeli és bátorítja az ember munkáját.

gyerekek edzővel laptop előtt kék háttérrel

Ahhoz, hogy a fiatalkori tehetség kifejlődhessen, a gyerek részéről szorgalomra, a család részéről pedig támogatásra van szükség. Fontos megfelelően motiválni a gyereket, vagyis adni neki valami célt, amiért szívesen küzd. A külső motiváció, például a jutalom csak addig hatásos, amíg a gyerek azt folyamatosan kapja. Ha megszűnik, úgy fog elapadni az érdeklődés és a szorgalom is. Sokkal erősebb a belső motiváció, amikor a gyerek azért foglalkozik valamivel, mert magában a tevékenységben leli örömét. Szülőként ezért is fontos odafigyelnünk, hogy a gyerekünk olyan szakkörbe vagy különórára járjon, amit a tanárok és tananyag, illetve a tanítás módszertana maga érdekessé tud tenni. Így ugyanis a gyerek élvezni fogja a munkát. Szintén fontos, hogy a különórák úgy legyenek felépítve, hogy a tananyaggal folytatott munka során sikerélmények is érjék a gyermeket: ezek a kis győzelmek ugyanis folyamatosan növelik az önbizalmat, és már magukban motivációt adnak a további erőfeszítésre.

Felmerül egy fontos kérdés: ha a tehetség csak idővel bontakozik ki, hogyan lehet előre megállapítani, még komoly idő- és energiabefektetés előtt, hogy valaki miben jó? Erre is van válasz, hiszen egyes személyiségjegyek, illetve egyes, már gyerekkorban is megfigyelhető jelenségek utalnak arra, ha valakiben megvan a nagy fejlődés lehetősége egy bizonyos területen. Több tehetségterületet különítenek el a tudósok, és ezek jelei már óvodás korban megfigyelhetők:

  • Logikai-matematikai tehetség
  • Testi-kinesztetikus tehetség
  • Nyelvi tehetség
  • Térbeli-vizuális tehetség
  • Zenei tehetség

Az informatikában és a digitális világban is nagyon hasznos logikai és matematikai tehetségnek például az alábbiak a már egészen kis korban megfigyelhető jegyei:

  • Érdeklődik a logikai játékok iránt.
  • Az építőjátékokban, mint pl. a LEGO vagy a Minecraft folyton új dolgokat épít.
  • Szereti a társasjátékokat.
  • Erős kritikai érzéke van, képes és hajlandó is ellentmondani annak, akivel nem ért egyet, és jól érvel.
  • Jó képzelőereje és memóriája van.
  • Gyorsan tud megjegyezni tényeket, adatokat, és ezekre később is emlékszik.
  • Széleskörű a tudása, sok különféle területről csipeget össze ismereteket.
  • Jellemző rá a nyelvi humor, a szójátékok használata.
  • Gyorsan old meg feladatokat.
  • Kreatív, újszerű megoldásokat talál ki problémákra.

Ha fenti leírásból egy gyermekre több is jellemző, akkor könnyen lehet, hogy tehetsége van a matematikához és a logikához, és érdemes lenne támogatni őt egy olyan hobbiban, ami fejleszti és kihasználja ezt az affinitást.

Mi a Logiscoolnál fontosnak tartjuk, hogy minden gyermek megtalálja magában azokat a területeket, amiben jó, ezért kurzusaink, táboraink és workshopjaink különféle módokon segítenek megtalálni és kifejleszteni többek között a gyerekekben rejlő logikai-matematikai tehetséget. Kis csoportos foglalkozásainkat vezető trénereink odafigyelnek arra, hogy a tanulás és a feladatok végrehajtása örömteli, szórakoztató folyamat legyen, hiszen ez adja meg a gyerekeknek a motivációt a folyamatos fejlődésre. Tananyagunk projekt alapú felépítése és élményalapú oktatási módszerünk pedig a gyerekeknek sikerélményeket nyújt, mellyel növekszik önbizalmuk és fejlődik személyiségük.

Látogasd meg honlapunkat, fedezd fel kurzusaink, workshopjaink és táboraink széles kínálatát, és tudj meg többet különleges oktatási módszerünkről a https://www.logiscool.com/hu-ro oldalon.