Gyakran ismételt kérdések

A leggyakrabban feltett kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszokat az alábbi listában találod.

Diákjaink elsajátítják az algoritmikus gondolkodást, ami nagyon értékes tudás akkor is, ha nem is lesz programozó mindenkiből. Erre a tudásra alapozva, miközben játszva tanulnak, életkortól és tudásszinttől függően tesszük lehetővé újabb és újabb programnyelvek, technológiák megismerését és megtanulását. Az egyéni és csoportos alkotás során nagymértékben fejlődik a gyerekek kreativitása, problémamegoldó- és kommunikációs készsége. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek sikerélményeket szerezzenek, saját ötleteiket tekintve bátrak és kezdeményezők legyenek, ez pedig az iskolai tanulmányokra is pozitív hatást gyakorol.
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. A programozói tudással lehetőséget adunk, hogy ne csak passzív befogadó, hanem aktív, alkotó módon tegyék ezt, ezáltal hasznosan töltve a gép előtt töltött idejüket.
Nem, semmilyen előképzettség, különleges matematikai vagy informatikai tudás nem szükséges. Programozni bárki tud, érdemes kipróbálni!
Legfiatalabb diákjaink 6 évesek, de programozni bármely életkorban el lehet kezdeni, sosem túl késő!
Oktatóink lelkes, fiatal egyetemisták, akik jól tudnak programozni. A programozói tudás mellett fontos szempont a "gyerekbarát" kommunikáció, türelem, segítőkészség, a gyerekek kérdéseinek megértése, és a válaszok gyerekek nyelvén történő megfogalmazása. Mielőtt elkezdenek tanítani, Logiscool szakmai és pedagógiai tréningeken vesznek részt.
Logiscool kurzusra vagy táborra kizárólag honlapunkon lehet jelentkezni. A hozzád legközelebb eső Logiscool iskolát a honlapunk "Iskoláink" menüpontja alatt találod meg. A kurzusokra és táborokra történő jelentkezés a kiválasztott iskola oldalán megtalálható "Jelentkezési adatlap" kitöltésével lehetséges. A jelentkezési időszakban a csoportbeosztások alapján az iskolavezetők minden esetben visszaigazoló levelet küldenek.
Iskoláinkban rendszeres időközönként, azaz a jelentkezési időszakban, minden félév kezdete előtt tartjuk nyílt napjainkat, melyekre szeretettel várjuk az érdeklődő diákokat és szüleiket. Bemutatjuk a Logiscoolt, és a diákoknak lehetőségük van belekóstolni a programozás izgalmas világába, minden előképzettség nélkül kipróbálhatják a kódolást. Nyílt napjaink időpontjairól és a regisztrációról az "Iskoláink" menüpont alatt kiválasztott iskola oldalán lehet tájékozódni.
A 2021-2022-es tanévünkben Digitális Alapozó, Digital Discovery, Programozó, Robotika (LEGO Mindstorms EV3 és mBot robotok programozása és építése), Game Design, Kodu, Unity (C#), Godot (Python), Minecraft-Codia és Video Production kurzusokat indítunk. Az „Iskoláink” menüpontban lehet tájékozódni, hogy melyik iskola pontosan milyen kurzusokat indít.
Táborainkat az iskolai szünetekben tartjuk. A tanévközi szünetekben (pl. téli vagy tavaszi szünet) általában 3-4 napos, a nyári szünetben pedig egyhetes (5 napos) nyári táborokat indítunk. Különféle tematikájú táborokat szervezünk: 2020-ban például programozó, applikáció készítő, robotika, mesterséges intelligencia, kalandjáték készítő, weboldal készítő, Kodu, Minecraft Roblox, illetve video production és Youtube Studio táboraink voltak iskoláinkban és online.
A 2021-2022-es tanévben szeptember 13-án indulnak a kurzusaink, melyben lehetnek iskolánkénti eltérések, erről az „Iskoláink” menüpontban, az adott iskolánál lehet tájékozódni. A második félévben 2022. február 7-én indítunk ismét kurzusokat. Ebben a tanévben június 14-én fejeződik be nálunk a tanítás, attól függően, hogy melyik kurzusra jár hozzánk a diák. Kurzusaink tananyaga egymásra épülő, több éven át tartó modulokból áll, tehát hasonlóan az idegennyelv-tanuláshoz vagy a zenei tudás megszerzéséhez, a programozási tudás elsajátítása is egy hosszabb, éveken át tartó folyamat.
Egy diák hetente egyszer 1,5 óra (2x45 perc) időtartamú órán vesz részt. Óráinkat a legtöbb iskolánkban hétköznaponként 15:00 és 16:40, szombat délelőtt 9:30 és 11:10 órai kezdettel tartjuk. Iskoláinkban ettől eltérő időpontokban is kezdődhetnek az órák. (Ezekről az "Iskoláink" menüpontban kiválasztott iskola oldalán lehet tájékozódni.) A korábbi időpontokat általában az alsós korosztálynak ajánljuk.
Kezdő diákjainkat életkor alapján osztjuk be, a 2-3., 4-5., 6-8. és a 9+ osztályos diákok kerülnek egy csoportba. Az 1. osztályosok telejsen külön tanulnak. Amennyiben van igény és a jelentkezések alapján lehetséges, csak lányokból álló csoportokat is indítunk!
Igen, a kurzus indulása után még 3 hétig van lehetőség csatlakozni a csoportokhoz. Aki ebben az időszakban csatlakozik, annak pótlást biztosítunk, hogy felzárkódhasson a csoport többi tagjához. A Digital Discovery kurzusba bármikor be lehet csatlakozni a tanév folyamán.
Igen, bár ez nem gyakori:) Ebben az esetben szeretettel visszavárjuk a diákot egy későbbi kurzusunkra vagy nyári táborunkba! Az ÁSZF alapján a megkezdett hónapban a havi részlet megfizetését kérjük, a további részletektől eltekintünk.
Kurzusaink díja és a kurzusok alkalmainak száma iskoláinkban eltérő lehet, erről az „Iskoláink” menüpontban, az adott iskolánál lehet tájékozódni. A kurzus díja egy összegben vagy akár havi részletekben is fizethető (kivéve a kezdő és az utolsó hónap tört részletét). Egy Logiscool tanév általában 2x17, azaz 34 alkalomból áll, egy alkalommal 2x45 perces óráink vannak.
Alapvető koncepciónk, hogy ha egy diák hiányzik, akkor mindenképpen biztosítunk pótlási lehetőséget, hogy az adott alkalom tananyagát ő is elsajátítsa. A pótlást minden esetben az adott iskola vezetője egyezteti a szülővel.
Igen, de csak akkor kerülhetnek egy csoportba, ha a mi korcsoport beosztásunk szerint is egy korcsoportba tartoznak. Pl. az egyik testvér 6. a másik 8. osztályos. Így mindketten a 6-8. osztályos korcsoport tananyagát kapják.. Ez azért fontos, mert nagyobb korkülönbség esetén ugyanabban a csoportban vagy a nagyobb unná, hiszen az életkora alapján gyorsabban is haladhatnak, vagy pedig a kisebbik maradna le, akinek túl nehéz lenne a nagyobbaknak való tananyag.
Tananyagunkat több modullal és többéves oktatásra terveztük. Az első modul többféle témát tartalmaz és több hónapig tart (általában egy iskolai félévet ölel fel, de vannak rövidebb intenzív kurzusaink is). Az első modul elvégzése után diákjaink tantermi vagy online formában is folytathatják logiscoolos tanulmányaikat. A tananyag és a projektfeladatok minden modulban egyre összetettebbé válnak, ami lehetővé teszi, hogy a diákok felfedezzék programozás világát
A Logiscool online kurzus hasonló a Logiscool iskolákban megtartott kurzusokhoz: heti egyszer, 90 perces elfoglaltságot jelent. Online kurzusaink korosztálynak megfelelő Microsoft Teams videokonferencia platformon zajlanak. Egy online kurzuson legfeljebb 6-8 diák vesz részt, segítve ezzel, hogy mindenki számára optimális módon történhessen az oktatás. Ezek a kurzusok élő online formában történnek, mely során a diákok az oktató utasításai alapján végzik el a feladatokat. Az interaktivitás érdekében a diákok látják az oktató megosztott képernyőjét, és az diákok is megoszthatják saját képernyőjüket, ha segítségre van szükségük. Az online kurzus tananyaga megegyezik a tantermi kurzusok tananyagával, melyet világszerte az összes iskolában használunk.
Életkortól függetlenül nálunk minden diák vizuális programblokkok segítségével kezd programozni tanulni, hiszen ez a legjobb módszer, hogy elsajátítsák az írott programozáshoz elengedhetetlen algoritmikus gondolkodásmódot. Vizuális programozó módban (amit Blox-nak hívunk), a diákok saját játékokat, animációkat és projekteket készítenek egyre összetettebb programok segítségével. Ezt követően áttérnek a Mix módra, ahol egyszerre használják a vizuális programokat és az írott kódot. Ha pedig már magabiztosan programoznak oktatási platformunkon, a Scoolcode-ban, akkor áttérhetnek más programnyelvekre is, mint például a Unity vagy a Python.