A jövő munkaerőpiacának 4 sikertényezője

Digitalizáció
Logiscool
2021. jan. 28.

A digitalizáció az elmúlt években teljesen megváltoztatta a munka világát. Ez a tendencia egyre csak erősödik és gyorsul. A COVID19 kitörése nagymértékben technológiától függővé tette a munkavégzést és az emberek közötti kapcsolattartást. Az elmúlt években tanúi lehettünk az automatizáció erősödésének, a mesterséges intelligencia, robotika valamint egyéb új technológiák kiváltották a korábban emberek által végzett munkafolyamatokat számos iparágban .Ezek a trendek a jövő munkaerőpiacát is nagymértékben befolyásolják majd.

A gyárakban például korábban emberek által végzett egyszerűbb feladatokat sok helyen már robotok hajtják végre, hogy termékek millióit hatékonyabban és olcsóbban állíthassák elő. Egyre több helyen alkalmaznak önvezető járműveket is. A technológia vívmányainak széleskörű felhasználása jövő munkaerőpiacát is folyamatosan formálja. Az Uber automata tesztautói, valamint a félautomata Tesla járművek remek példák erre. Ezek segítségével a korábban sofőrt igénylő munkakörök száma is egyre csökkenhet.

Ez a folyamat azonban nem feltétlenül a gép harca az emberrel, sokkal inkább lehetőség a technológiával együtt történő emberi fejlődésre. Vannak ugyanis olyan készségek és képességek, melyeket nem lehetséges automatizálással helyettesíteni. Ezek ismerete és fejlesztése kifejezetten versenyképessé teheti gyermekeinket a jövő munkaerőpiacán.

Egy diák tanulás közben - érdemes szem előtt tartani a jövő munkaerőpiacának sikertényezőit

A jövő munkaerőpiacán való helytálláshoz 4 sikertényezőre érdemes koncentrálni:


1. Digitális írástudás

A jövő munkaerőpiacán való sikerességhez szinte elengedhetetlen lesz a digitális írástudás. Ez olyan ismeretek, készségek és viselkedésformák összessége, melyeknek segítségével a gyerekek biztonságosan és tudatosan mozoghatnak az egyre jobban digitalizálódó világban. Ide tartozik a digitális fórumokon tanulás, játék, információ keresés és a közösségi élet is. A digitális tartalmak keresése és fogyasztása, azoknak létrehozása és megosztása, valamint az online kommunikáció a 3 fő pillére a digitális írástudásnak.

Ahogy a technológia egyre erősebben átszövi munkavégzésünket, úgy válik a digitális írástudás is egyre fontosabbá a munkahelyeken most és a jövő munkaerőpiacán is. A koronavírus miatti karantén rengeteg embert online munkavégzésre kényszerített, többek között video kommunikációs eszközök segítségével. Az online platformok használata során nemcsak az kulcsfontosságú, hogy tudjuk-e kezelni magát a felületet, hanem az is, hogy mennyire hatékonyan tudunk kommunikálni általa. A digitális írástudás a magabiztos, biztonságos használatot és a megfelelő online viselkedésformákat is magában foglalja. A jövő munkaerőpiacán való sikerességhez elengedhetetlen digitális írástudás 3 fő pilléréről és annak fontosságáról részletes információkat találsz a témakörben publikált cikkünkben.


2. Érzelmi intelligencia

Az érzelmi intelligencia egyre nagyobb hangsúlyt kap a munkahelyeken, a jövő munkaerőpiacán pedig várhatóan még fontosabb lesz, ezért is olyan fontos gyermekeinket arra bíztatni, hogy rendszeresen tegyék ebben próbára magukat. Az érzelmi intelligencia magában foglalja az erős önismeretet, ami segíti a gyerekeket abban, hogy felmérjék a saját erősségeiket és gyengeségeiket, és ezt a tudást a saját hasznukra tudják fordítani. Szintén az érzelmi intelligencia része az empátia, amely egyre nagyobb teret nyert az elmúlt években a cégek dolgozó központúbb kultúrájában. Ez a készség a csapatok vagy cégek vezetésében mindig is hasznos volt a motiváció elősegítése és fenntartása céljából és ez várhatóan a jövő munkaerőpiacán sem lesz másképp. A szintén ide tartozó önmotiváció pedig fontos a vágyott célok sikeres eléréséhez. Az érzelmi intelligencia, maga ‘az emberi érintés’ nem helyettesíthető robotokkal. Adjunk gyermekeinknek minél több lehetőséget érzelmi intelligenciájuk gyakorlásához és fejlesztéséhez együttműködést igénylő és problémamegoldó élethelyzetekben. Készítsük fel őket így a jövő munkaerőpiacán való sikeresebb helytállásra!


3. Kreativitás

A kreativitás nemcsak a művészetekhez köthető, hanem szinte minden munkakörhöz. A világ egy technológia központú jövő felé halad, de ez nem jelenti azt, hogy csak technikai tudást igénylő munkakörök lesznek a jövő munkaerőpiacán. Valójában a kreativitás alapvető a digitális jövőben és ezáltal hozzuk létre az innovációt is. Gyermekeink számára minél több teret kell engedni kreativitásuk bemutatására például játék, programozás, robotika segítségével ezáltal is bíztatva őket képzelőerejük általi új utak, megoldások keresésére. A videójátékok karakterei, színes háttér grafikái, történetei is mind kreativitásunk szülöttei. Digitális újításaink jelentős része is mind ennek a fontos készségnek a használatával jött létre. A technológia által kiváltott emberi munkafolyamatok növekvő térnyerése a kreativitást igénylő munkaköröket jóval kevésbé érinti, így rendkívül felértékelődik ez a készség a jövő munkaerő piacán.


4. Vezetői képességek

Elég valószínűtlen, hogy csapatokat vagy cégeket a jövőben robotok vezessenek. Ez egy kifejezetten humán képességeket igénylő feladatkör, amely várhatóan a jövő munkaerőpiacán is kiemelt fontossággal bír majd. A vezetői képesség nemcsak szakmai ismereteket, hanem számos kifejezetten emberekre jellemző készséget is magában foglal. Egy jó vezető inspirálja csapatát és odafigyel embereire. Ebben az önmotiváció is nagy segítségére van. A gyerekek jól építhetnek a kezdeményezőkészségre és vezetői képességeikre olyan aktivitásokban, amely alkotásra, együttműködésre és új utak keresésére buzdítja őket.

A fenti készségek, képességek gyakorlása és fejlesztése és az alapos digitális ismeretek jól felkészítik gyermekeinket arra, hogy a jövő munkaerőpiacán is sikeresen helyt álljanak majd. A Logiscoolban a gyerekek digitális írástudást és a vele járó készségeket játékos formában tanulják meg. Ez nem csupán hasznos ismeretekkel látja el őket, hanem saját, sikeresebb jövőjük megteremtőivé is válnak ezáltal. Fedezzétek fel gyermekeddel együtt a Logiscool kurzus kínálatát és készüljetek fel velünk a jövő munkaerőpiacának kihívásaira: https://www.logiscool.com/hu-rs/courses