Hogyan változtatja meg a jövőt a NASA Perseverance marsjárója

Programozás & Technológia
Logiscool
2021. ápr. 20.

2021. február 18.-án, majdnem hét hónapos utazást követően landolt a Perseverance ("Kitartás") nevű marsjáró a vörös bolygón a NASA jelenlegi, "Mars 2020" nevű küldetése részeként. A leszállás óta számos fantasztikus képet és adatot küldött vissza a Földre a környezetéről.

A Perseverance egy hatkerekű, 1025 kilogramm tömegű robot. Hét eszköz, két mikrofon, és összesen 23 kamera van rajta. A felszerelés része egy fúró, amivel mintákat vehet a Mars felszínének érdekesebb kőzeteiből. Ezeket a kőmintákat félre fogja tenni a bolygó felszínén egy tárolóban. A NASA tervezi, hogy a jövőben egy külön űrjárművet indít, amely visszahozza ezt a minta tárolót a Földre. Így olyan eszközökkel is tudnák majd vizsgálni a benne lévő kőmintákat, amik túl nagyok a Marsra utaztatáshoz.

A jelen küldetés arra is lehetőséget ad, hogy irányítói olyan tudást gyűjtsenek és olyan technológiákat próbáljanak ki, amikre szüksége lesz a Marsra látogató embereknek. Ezek közé tartozik az oxigéntermelés a Marson, illetve az olyan por-, és időjárási, valamint egyéb természeti jelenségek tanulmányozása, amik a vörös bolygón veszélyt jelenthetnek az űrhajósokra.

vörös marsfelszín

Az érkezését követő egy hónapban a Perseverance nem talált még olyan nyomot, ami a Marson korábban létezett életre utalna, de az eddig megvizsgált kövek megerősítették, hogy a leszállás helyét régebben víz és szél formálta.

Ha a Perseverance-nek sikerül két évesre tervezett küldetése alatt konkrét tudományos eredményeket elérnie, az nagy áttörés lehet a Mars megismerésében. Megerősítheti a korábbi méréseket, amik víz, metán és szerves anyagok jelenlétét mutatták ki. Ezen kívül konkrét bizonyítékkal szolgálhat a Mars lakhatóságára, és arra, hogy a távoli múltban élet is volt rajta. A marsjáró jelenléte egyben már az emberes Mars-küldetések előhírnöke is, amik akár pár évtizeden belül megkezdődhetnek.

A Mars 2020 küldetés lelkes csapatának több év munkája van az eddig elért sikerek mögött. A küldetés számos tudományágat hozott össze: a fizikusok, geológusok, csillagászok mellett kiemelt szerepe van az informatikai és gépészmérnököknek is egy olyan összetett szerkezet létrehozásában, mint a Perseverance. A marsjáró mozgását, robotkarjainak és érzékelőinek működését olyan szakemberek tervezték, akik számára a programozás, a robotika, és a speciális számítógép-vezérelt szimuláció a mindennapi munka része. Nélkülük a küldetés nem lehetne sikeres.

A ma gyermekei a holnap űrtechnológiai mérnökei

A mai gyerekek még nem készek arra, hogy a Perseverance-hez hasonló gépeken dolgozzanak a NASA-nál, de azért már most kipróbálhatják magukat olyan tudományos területeken, amiket az űrszakértők is naponta használnak! A Logiscool ötnapos nappali és online táboraiban a gyerekek begyújthatják a kíváncsiság rakétáját, ami akár egy űrkutatási karrier felé is elröpítheti őket. Jó kezdőlépés a Minecraft Mars Küldetés tábor, ahol a gyerekek egy számítógépes szimulációban ismerkedhetnek meg a vörös bolygón végzendő mérnöki munkával. A Logiscool robotikai táborai, mint a LEGO-, mBot- vagy Cozmo-táborok elindíthatják a gyerekeket egy űrjármű robotkarjának tervezése felé. Az intenzív, a Kodu 3D-, az Android App- vagy a Mesterséges Intelligencia-tábor mind megalapozhatják egy jövőbeli űrgép programozását. Írasd be gyermekedet egyik táborunkba, és nálunk bele fog szeretni a világűrbe! A jövő űrmérnökeinek tartott programozói és digitális írástudást fejlesztő táboraink választékáról itt találsz további információt: https://www.logiscool.com/hu-rs/programs/camps